°26.rész - Anyu°

SKYLER

Megőrültem vagy tényleg láttam a húgomat, akit pár napja kísértem ki a reptérre? És ha mégis itt van, akkor hova ment? Berohantam a házunkba és először aput kerestem.
- APA!
- Igen, kicsim? - hallottam meg a hangját a nappaliból. Berohantam, majd döbbenten mutattam az ajtó felé. Egyből megértette - Igen, Sky. A húgod hazajött miattad. Most pedig elmondanád, hogy mi folyik itt? Pár napja megváltoztál. Tegnap este hallottalak sírni. Tudom, hogy nem sokszor tudok itt lenni nektek, de tudnod kell, hogy velem mindent megbeszélhetsz.
- Jól vagyok - mosolyogtam - Tényleg, apa. Nincs semmi baj.
- Igen? - kérdezte, míg összeráncolta a szemöldökét. Ismer engem.
- Harryről van szó...
- Megint? - sóhajtott - Kincsem, sosem hittem, hogy ezt fogom mondani, de nem gondoltál még bele, hogy ennek nem így kéne mennie? Többször jössz haza sírva miatta, mint nevetve...
- Tudom, apa - sóhajtottam - Egyszerűen csak szeretem. Nem tudok rá haragudni és megbocsátok mindent neki.
- Skyler, ez nem mehet így tovább. Tudom, hogy szerelmes vagy, de... - sóhajtott, majd a hajába túrt, amivel felkeltette a figyelmemet - Elmondok neked valamit, de ezt jól meg kell jegyezned. Mielőtt találkoztam édesanyátokkal, Mary Harvell volt a barátnőm. Tényleg azt hittem, hogy ő életem szerelme. Egy idő után Mary más srácokkal is jóba lett. Én ennek nem igazán örültem, sőt sokszor féltékenykedtem. Sokat veszekedtünk, de sose szakítottunk. Mikor találkoztam anyukátokkal, teljesen más érzés fogott el. Mary persze megtiltotta, hogy találkozzak Eve-vel, de ő találkozgatott más fiúkkal. Egyik délután Eve hazafelé tartott és én úgy gondoltam elkísérem. Már aznap délután megcsókolhattam volna, de előtte szakítani akartam Maryvel. Mikor bementem a Mary Harvell szobájába, először azt láttam meg, hogy a focicsapat kapitányával enyeleg. Addig sírt, míg vissza nem fogadtam. Hónapokig játszottuk ezt, de valami megváltozott. Beleszerettem édesanyátokba. Akkor végleg szakítottam vele. Lehet, hogy mindenkinél jobban akartam Maryt, de ahogy anyukád rám mosolygott, elfelejtettem mindenki mást. Sokszor belegondoltam, hogy mi történik, ha mégis elveszem Harvellt, viszont sose bántam meg, amit tettem. Mert nem maradhatsz olyannal, akivel nem teljes a boldogságot - mosolyogta, majd megsimogatta az arcomat és elindult a konyha irányába. Kopogtattak az ajtón, majd felpattantam és szélesre tártam a bejárati ajtót.
- Harry? - néztem döbbenten az előttem álló öltönyös, göndör hajú srácra, aki a kezében egy nagy csokor rózsát tartott - Mit keresel itt?
- Bocsánatot szeretnék kérni. Mindenért. Ennél jobban még sosem csesztem el semmit, és ígérem jóváteszem! Jóváteszek mindent! Csak bocsáss meg!
- Harry... nekem ez nem megy tovább. Ne haragudj.
- Miért nem? Mond el, kérlek! Adj egy jó indokot, hogy miért nem tehetem jóvá, és már itt sem vagyok.
- Kaptam egy tanácsot. "Nem maradhatsz olyannal, akivel nem teljes a boldogságod". És veled már nem lehet az. Harry, nem vetted észre, hányszor sírtam miattad?! És mindig visszamentem hozzád! Ezt nem folytathatom tovább, sajnálom.
- De Rox azt mondta, ez beválik... - motyogta gyerekesen hangom, szinte csak magának, de én felkaptam a fejem.
- Rox mondta, hogy gyere ide?!? Ezt nem hiszem el! Hogy tehette? Tudod mit? Felejts el, Harold. Mi ketten végeztünk - vágtam hozzá, majd becsaptam az ajtót. Felrohantam a szobámba, majd összeszedtem pár ruhadarabot, de ekkor hirtelen kopogtak. Kinyílt az ajtó és a húgom lépett be rajta. Az arca sápadt volt és életemben először láttam rajta, hogy fél a reakciómtól. Most láttam a húgomat először félni tőlem. Ennyire megváltoztam volna?
- Sky... én...
- Hagyd ezt, Roxanne. Ülj le. Beszélnünk kell - mondtam keményen, mire bólintott és elhelyezkedett az ágyam végén - Először is... mi a francért segítettél Harryn?
- Mert úgy gondoltam, hogy helyre kell hoznia, amit tönkretett - válaszolta már a maga Rox-os, magabiztos hangján.
- De én nem akarom többet helyrehozni! Be akarom ezt fejezni! Elegem van, hogy folyton én szenvedek! Neked még nincs eleged? - kérdeztem dühösen, mire az arca elkomorult és szó nélkül kiment a szobámból. Remek. Elcsesztem. Megint. Dühösen felkaptam pár ruhát, majd átöltöztem. Felkaptam a kocsikulcsom, majd aputól elköszönve elindultam a célomhoz. Harminc perccel később, ahogy kiszálltam megcsapott a szomorúság jelenléte. Átvágtam a tucatnyi ösvényen, míg el nem jutottam egy gondosan megmunkált sírhoz. Anyukám sírjához. Leguggoltam, majd óvatosan megsimítottam a hideg márványt.
- Annyira hiányzol nekünk, anya - suttogtam - Nekem, Roxnak és apunak is. Szükségem van a tanácsodra. Roxnak már nem mondhatom el... van elég problémája. Anyu, szeretem Harryt, de már nem tudom mit tegyek. Folyton megbánt és attól rettegem egész éjszaka, hogy mi van, ha holnap megint elromlik valami köztünk? Apa azt mondta, hogy nem éri meg folyton sírni utána. De valahogy mindig visszatalálok hozzá. Szeretném azt hinni, hogy egyszer majd átölel és azt mondja, hogy nálam csak egy lányt szeret jobban, a kislányunkat. Annyira szeretnék vele lenni! Mellette feküdni, vele ébredni. Vele akarom leélni az életemet. Ha egyszer megcsalt, többször is megtud, nem? És ettől félek a legjobban. Hogy elhagy egy jobb miatt. Te mit gondolsz? Mit is gondolnál... - fújtattam - Nem tudod elmondani. Meghaltál. Itt hagytál minket. És ez mind az én hibám - sóhajtottam, majd újra megsimogatva a sírkövet, felálltam és megfordultam, hogy végre hazamenjek, de egy alak állta az utamat.
- Hazz? - kérdeztem meglepetten, mire felkapott és az ajkait erősen az ajkaimra szorította. Egy pillanat múlva visszacsókoltam és hagytam, hogy magához szorítson.
- Ne hidd azt, hogy ilyen  könnyen elengedlek - suttogta - Hibáztam, de jóvá fogom tenni. Akármibe is kerüljön. Ígérem.
- De hisz az a lány...
- Nem érdekel más lány, oké? Csak te és senki más. Ígérem, többet nem rontom el, csak adj egy utolsó esélyt! Elviszlek világot látni, bármit, amit csak kérsz, oké? Csak ne hagyj el megint.
- Nem foglak - szipogtam, majd a nyakába fúrtam a fejem - Hogy találtál meg?
- Miután elküldtél vártam egy kicsit és bebújtam a hátsóülésedre - nevette kínosan, mire kitört belőlem a röhögőgörcs.
- Na gyere! Menjünk haza - mosolyogtam rá. Útközben kiraktam a házuknál, mondván, hogy majd később utánam jön. Otthon az a meglepetés várt, hogy apa és Rox a nappaliban néztek valamilyen filmet. Amint megláttak elmosolyodtak, én pedig örömmel bújtam be Rox mellé.
- Hol voltál? - kérdezte a húgom kedvesen. Érezte, hogy elmúlt a haragom.
- Csak meglátogattam valakit. Rox, ne haragudj, amiért egy seggfej voltam. Igazad volt. Helyre kellett hozni.
- Szóval kibékültetek? - nézett rám apa boldogan. Tudta, hogyan fogok dönteni. Tudta, hogy Harry ezúttal nem cseszi el.
- Úgy látszik. Megígérte, hogy többet nem hibázik.
- Ajánlom is neki - sziszegte, mire arcon pusziltam. Nekem ennél több nem is kellett. Teljes volt a családom. Egészen addig, amíg eszembe jutott, hogy Rox nemsokára megint elhagy minket...