2014. január 14., kedd

°8.rész – Ugyan, kérlek!°

 Sziasztok! És lám itt a rész! Igaz azt mondtam, hogy nem biztos, de szerencsétek, hogy utálok tanulni. Na mindegy. Nem lett a legjobb, ugyanis szombaton felvételi (aki szintén írja, annak sok sikert). Sőt nemsokára nyelv-vizsgázom is, ja meg egyre több magánjellegű problémám van... köszönöm élet! :/ Egyébként nagyon várom a véleményeket, ugyanis az irodalom tanárom lehülyézett és most kíváncsi vagyok, hogy szar író vagyok-e. Na jó olvasást! 
xoxoxo Réka



 "Vannak olyan dolgok, amiket a gyerekek nem mondanak ki. Viszont évek múltán is ugyanolyan tiszta emlék marad minden. És akkor elmondják mire gondoltak akkor." - Skyler Graham

SKY

Nem tudtam elhinni a nap eseményeit. Harry árulása. Anya halála. Rox felbukkanása. Gyilkosok. Mindenki az új életemből gyilkos volt. Anyám gyilkosai. Túl sok volt ez nekem. Miután megtudtam az igazságot, elmenekültem. Azt mondják a menekvés nem a legbölcsebb dolog. Hát, azok az emberek mind hülyék. Ha az embert ilyen mértékű csalódás éri, a szabadulás az egyetlen lehetséges opció. Egyenesen apához. Nem mondtam neki semmit, csak annyit, hogy szakítottam Harryvel. Megdöbbent, de nem kérdezett. Épp ezért szeretem olyannyira. Gyorsan felrohantam a szobámba és bedőltem az ágyba. Csak aludtam és sírtam. Fél órával később halkan kopogtattak az ajtómon. Miután leszerveztem egy újabb patáliát Harryvel, visszazuhantam a síráshoz és az ágyhoz. Három érzés kavargott bennem. Düh, csalódottság és magány. Viszont még a vak is látta, hogy még éreztem valamit iránta. Valószínűleg az ikrem is. Beszélhettünk 5 percet, ami segített is, de az álmosság elhatalmasodott rajtam. Másnap nyúzottan keltem, ám ugyanez nem látszott meg Roxon. Boldogan nevetgélt apuval, egészen addig, amíg meg nem láttak engem.
- Sky? - kérdezte óvatosan a testvérem, míg mellém lépett.
- Kincsem, jól vagy? - fogta meg a vállam apa. Lassan bólintottam egyet, majd készítettem magamnak egy kávét. Apáék meglepetten néztek engem, ugyanis UTÁLOM a kávét. De nem érdekelt. Nem leszek többi az a kis aranyos, kedves lány. Megváltozom. Gyökerestül.


 ~ 2 hónappal később ~

Azt hiszem kezdek felejteni. Lehet sok motivációm volt az elmúlt időszakban. Rox újra az egyik legjobb barátnőm lett. Bár szerintem aggódik értem. Sokszor kiabál velem, hogy ez nem én vagyok. Viszont nem érdekel. Harry minden nap írt és felhívott, hogy bocsássak meg neki. Kiröhögtem és elküldtem a picsába. Egy hete viszont semmi nem történt. Talán feladta. Talán.
- Sky! - üvöltött a testvérem, majd kirántotta a hangszórók vezetékeit - Mégis mi a francot gondolsz? Éppen azon gondolkoztam, mit vegyek apának születésnapjára, de semmire nem tudok figyelni, ha ezt a szart bömbölteted! Kész! Elegem van! Hol van a nővérem?
- Nyaralni ment - vigyorogtam, míg lesétáltam a nappaliba.
- Ezzel még nincs vége! - trappolt be elém - Végig hallgatod, amit mondok! Világos?
- Aha - sóhajtottam, majd megöleltem - Figyelj, nem lehetne lerövidíteni?
- Legyen - morgott megadóan. Tudta, hogy én nyertem, ugyanis nem figyelnék rá - Mi lenne, ha ma este csajos programunk lenne?
- Dorinával találkozok - hazudtam. Cseppet sem volt kedvem semmilyen csajos estéhez. 
- Kár. Mindegy. Amúgy még mindig áll az ajánlatom, hogy mellettem aludj, ha szeretnél.
- Nem köszi. Kihagyom - mosolyogtam.
- Te tudod. Na mennem kell. Apunak beszerzem az ajándékot. Szia!
- Szia, Rox! - intettem, majd befeküdtem a tévé elé. Este kilenc felé bezárkóztam a szobámba és a laptopon beszélgettem pár emberrel. Éjfél is elmúlhatott, mire kikapcsoltam a gépet és lefeküdtem aludni. 
Valami hangos koppanásra keltem fel. Kipattantam az ágyból és lerohantam a konyhába. Amint átléptem a küszöböt, megdermedtem. Harry állt ott vérben úszva.
- Te jó isten! Harry, mi a franc történt? Hogy kerültél ide? Ki... ki vére ez?
- Sky - mosolygott kedvesen - Nem kell aggódnod. Csak elintéztem a bűnöst - állt félre, így észre tudtam venni a földön fekvő Zayn szétszabdalt holttestét. Felsikoltottam, de ekkor észrevettem a mellette térdelő Roxot. Csak sírt és fel sem nézett rám. Odarohantam mellé és megnéztem a fiú pulzusát. Már nem élt. 
- Harold Edward Styles. Mégis mi ütött beléd? Megölted! Meg vagy te húzatva? - ugrottam fel - Rox, te meg miért sírsz? - üvöltöttem tovább - Ő tehet mindenről!
- Nem hall téged. Leköti Zayn megmentése - vigyorgott Harry továbbra is - És imádom mikor Haroldnak hívsz. A te ajkaidból csodásan hallatszódnak. 
- Te beteg vagy - undorodtam el.
- Miért? Ők tettek tönkre mindent. Zayn vezetett aznap este, Rox lőtt a koncerten, Zayn járt be rendszeresen hozzá. Aztán egymásba szerettek. Csak tagadták. Aznap délután minden szép volt! Emlékszel? A kanapén ültünk a fiúkkal, filmet nézve, a fejed az ölemben volt és simogattam a hajad. Boldogok voltunk. Aztán a húgod visszatért - fintorgott - elmondott mindent, ami miatt mindig bűntudatom volt. Mindig. Te elfutottál, esélyt sem adva, hogy megmagyarázzam. Sajnálom. Utálom magamat, amiatt az éjszaka miatt. De valamit tudnod kell. Amikor elfutottál ezek újra egymás felé közeledtek. És lefeküdtek. Még azon a délutánon. És 'szeretik' egymást - öklendezett - Mind hazudtunk neked. De én a testvéreddel ellentétben azért, hogy megvédjelek a szomorúságtól. Ő meg csak azért, hogy együtt lehessen ezzel a mocsadékkal.
- Harry, miről beszélsz? - sápadtam el - Hagyd ezt abba! Ez nem te vagy!
- Nélküled már nem is. - sóhajtotta, majd felvett az asztalról egy kést és a szívébe szúrta.
Remegve ültem fel az ágyon és megnyugodva tapasztaltam, hogy az egész csak egy álom volt. Az órámon hajnali egy díszelgett, ami csak jobban felidegesített. Átmentem a fürdőmbe és egy picit megmostam a verejtékes arcomat. 
- Istenem Sky... ki vagy te? Szükségem van rá. Na, most vagy soha - sóhajtottam a tükörképemet nézve, majd visszamentem a szobámba, egyenesen a folyosóra vezető ajtóhoz. Kisurrantam és megnyugodva vettem tudomásul, hogy fény szűrődik ki a húgom szobájából. Halkan résnyire nyitottam a bejáratát, és mivel a testvérem szobája zegzugos volt, így az ajtó nyitódása sem tűnhetett fel neki. 
- Komolyan Rox, ne haragudj! - hallottam meg egy oly ismerős hangot. De honnan ismerős? - Próbálok nagyobb csöndben lenni, csak ma ügyetlen vagyok.
- Semmi baj - hallottam meg Roxanne csilingelő hangját - Csupán nem akarom Skylert felébreszteni. Negyed órája benyitottam hozzá, de csendesen szuszogott. Harry még mindig haragszik rád?
- Már nem - sóhajtotta vidáman a férfihang - Annak nem örül, hogy mi ketten együtt vagyunk és téged még mindig nem akar látni, de velem már beszél, ami jó hír.
- Annyira rosszul érzem magam - magyarázkodott az ikrem - Az egész az én hibám. Miattam történt minden.
És amint Rox kimondta az utolsó szót, villámcsapásként ért a felismerés. Zayn! A düh elárasztott és kivágtam az ajtót, épp akkor amikor egymásnak nyomták az ajkaikat. Meglepetten rebbentek szét és Roxan falfehéren nézett a dühben forgó szemeimbe. Zayn bűnbánóan maga mellé ejtette a kezeit, míg egyszer csak megszólalt.
- Sky, én... vagyis mi... nem is tudom, hogy mondjam...
- Fogd be! - sziszegtem.
- Skyler... Figyelj, megértem, ha dühös vagy, de mi... - próbált magyarázkodni a húgom.
- Te is fogd be! - üvöltöttem - Kész, végem van! Mégis hogy tehetted Rox? Miatta halt meg anya! Engem hibáztattál, mert egy gyilkosba voltam szerelmes tudatlanul, míg te tudatosan választottad a nagyobb bűnöst! Hogy volt undorod minden este megcsókolnod őt, mikor ő tehet a balesetről, sőt abba a házba hoztad, ahol a legtöbb kedves emlék fűződik anyánkhoz! Mentetek volna egy motelba, vagy mit tudom én! - dühöngtem tovább, mire apu kómás fejjel benyitott.
- Itt meg mi folyik? - kérdezte a rekedtes hangján, egészen addig, amíg meg nem látta Zaynt - Ó, szia Zayn.
- Szia Zayn? - néztem meglepetten édesapámra - Te tudsz mindenről? Tudsz róluk?
- Hát öhm... - vakargatta meg a tarkóját kedves szülőm.
- Ezek szerint igen - sóhajtottam - Tudsz arról is, hogy miattuk halt meg anya?
- Kincsem, nekem is hiányzik, de mindenkinek jár egy második esély. A szerelem útjába nem állhatsz - próbált megnyugtatni, de apám szavaitól csak eleredtek a könnyeim.
- Mindenkinek jár egy második esély? Anyának miért nem járt? - szipogtam halkan, míg Rox lassan közeledett felém. - Ne mond ezt apa. Most azt kéne mondanom, hogy minden Rox és az öt balfasz hibája, de nem. Annyiszor gondolkodtam egy bizonyos dolgon, de nem mertem sose elmondani. Aznap este... aznap este miért mentetek el itthonról?
- Sky, már régen történt és... - próbált magyarázkodni, de előlem nem tudott kitérni, míg nem válaszolt rendesen. 
- Azért mert itthon hagytam a naplómat, igaz?
- Skyler...
- Anyunak kemény negyven percet hisztiztem, hogy menjetek vissza, mert nem akartam a mamáéknál lenni a naplóm nélkül. Anya halála óta nem is írtam bele. Az egész az én hibám, igaz? A napló miatt jöttetek vissza?
- Drágám, én... nem... vagyis... - dadogott össze-vissza apa, mire megértően bólintottam egyet.
- Felfogtam. Nem kell többet mondani. Azt hiszem elmegyek sétálni egyet.
- Sky! - fogta meg apa a vállamat - Tudnod kell, hogy nem a te hibád! Nem okolhatod magad emiatt.
- Skyler... - lépett mellém Rox, de felé sem fordultam.
- Apa, nem mond, hogy nem az én hibám. Tudom jól, hogy az enyém. Rox, rád még mindig haragszom. Nem azért mert együtt vagy Zaynnel. Apának igaza van. A szerelem útjába nem állhatok. Főleg nem máséba. Viszont fáj, hogy nem mondtad el. Azt hittem minden a régi és mi őszinték vagyunk egymással. Úgy látszik megint tévedtem. Na, azt hiszem elmegyek egy picit. Majd jövök! - intettem, majd elkocogtam a testvérem, az apám és Zayn kiabálásai elől.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon is jó!! Szóval ha mégegyszer azt mondja az irodalom tanárod, hogy hülye vagy, szólj, én megyek és megfejelem! (És ezt most halál komoly arccal gépelem!) Amúgy meg IMÁÁÁÁDOM *-* ;D Gyorsan kövit!
    Puszka Nikol D. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, köszi :D Majd egyszer szavadon foglak!
      Köszi :3
      Puszi

      Törlés
  2. Nagyon tetszik. Remélem hamar lesz következő

    VálaszTörlés